William Golding: A Legyek Ura
Egy baleset.
Egy sziget.
A füst.
„Született optimista vagyok – írja Golding – de a fogyatékos logika … pesszimistát formál belőlem.” Ebből a folyamatból valóban a végeredmény, a pesszimizmus marad meg uralkodó benyomásként Golding mindazon regényeinek olvastán, amelyek emberi-írói alapélményével – a háborúval foglalkoznak. A pesszimizmusból azonban egyfajta megnyugvás alakul ki, mihelyt Golding az emberség kérdését firtatja: „Ember voltunk abban áll – írja –, hogy el tudjuk dönteni, mi a helyes és mi a rossz, mi a csúf és mi a szép, mi az igazság és mi az igazságtalan.” A legyek ura voltaképpen a régi angol kalandregényeknek, a „hős gyarmatosító brit szellem”-et propagáló műveknek keserű paródiájául készült – de sokkal több lett ennél: egy maroknyi kamasz hajótörött életének néhány hetében az emberi ösztönök fejlődésének teljes panorámáját – a magatartásformák teljes skáláját adja a legvégletesebb helyzetekben. Megmutatja, hogy az értelem, az emberség, az ésszerű társadalom az ember elemi szükséglete; de ha az értelem nem eléggé érett, az emberség nem eléggé erőteljes, feltámadhatnak az alantas ösztönök, az öncélú hatalomvágy, a kegyetlenség.
Szerintem:
Húztam, halogattam az értékelést, és sokat gondolkodtam azon, hogy mit is írhatnék. Nekem személy szerint nem jött be ez a regény. Szerkezetileg, teljesen jó, olvasmányos, pörgős, a nyelvezet szórakoztató, egyszerű. Persze nem is nagyon lehetne más, hiszen gyerekek a főszereplők. De magát a történetet olyan üresnek érzem. Se eleje, se vége. Amikor elkezdtem olvasni egyből lepottyantott az író egy szigetre, csak úgy ni... Majd következik egy történet, időtlenül, és talán túl felnőttes a főszereplők életkorához. És hirtelen itt is a vége, egyszer csak ott áll előttünk a ... vége. Persze tudom, hogy átvitt értelembe kell értékelni ezt a művet, mert a gyerekek csak az emberi ártatlanságot, tisztaságot, hivatottak képviselni. A lényeg pedig az, hogy belássuk az emberiség alapjaiban romlott. Hát nekem ez sok. Szerintem az ember alapjában véve nem kegyetlen.
Golding, azzal is megpróbálja az időt végteleníteni, hogy meg-meg szakítja a történetet és ugrik egyet az időben, azt hogy mennyit, teljesen ránk, olvasókra bízza. Az viszont pozitívum, hogy a szigetet annak ellenére, hogy nyomasztó ott lenni megpróbálja széppé tenni. Szép kék vizű lagúna, "fürdőmedence", homokos part, napsütés.
Egész idő alatt azt vártam, hogy kiderüljön, csak egy teszt, megfigyelés az egész, tudományos kísérlet. Hátha felfedeznek egy olyan részt a szigeten, ahol fehér köpenyes felnőttek figyelik őket. Majd a jövevényre, gondoltam, hogy túléli és majd ő kiment mindenkit, de már a levegőbe megöli az író. Félelmetes.
A végén pedig csak annyit tudok mondani, hogy nagyon lehangoló volt. Persze lehet javított volna a másik nem jelenléte, vagy ha a kicsiknek több szerep jut, de így nagyon a véglet volt. És hát a vége, nem is tudom, kicsit olyan filmszakadásos, hirtelen.
Golding, azzal is megpróbálja az időt végteleníteni, hogy meg-meg szakítja a történetet és ugrik egyet az időben, azt hogy mennyit, teljesen ránk, olvasókra bízza. Az viszont pozitívum, hogy a szigetet annak ellenére, hogy nyomasztó ott lenni megpróbálja széppé tenni. Szép kék vizű lagúna, "fürdőmedence", homokos part, napsütés.
Egész idő alatt azt vártam, hogy kiderüljön, csak egy teszt, megfigyelés az egész, tudományos kísérlet. Hátha felfedeznek egy olyan részt a szigeten, ahol fehér köpenyes felnőttek figyelik őket. Majd a jövevényre, gondoltam, hogy túléli és majd ő kiment mindenkit, de már a levegőbe megöli az író. Félelmetes.
A végén pedig csak annyit tudok mondani, hogy nagyon lehangoló volt. Persze lehet javított volna a másik nem jelenléte, vagy ha a kicsiknek több szerep jut, de így nagyon a véglet volt. És hát a vége, nem is tudom, kicsit olyan filmszakadásos, hirtelen.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése